HÚSKÉSZÍTMÉNY ZALAEGERSZEG
16 találat HÚSKÉSZÍTMÉNY kulcsszóra ZALAEGERSZEG településen
joghurt, non food termékek, hús, cba szemeteszsák, cba tejföl, kenyér, edénysúroló, konzerv, margarin, cba tejtermékek, élelmiszer üzlet, gyufa, cba gyufa, zöldségek, cba fém edénysúroló, gyümölcs,
Országos akciók: A CBA Kereskedelmi Kft. a hónap második felében, havi rendszerességgel akciókat hirdet, melyben a termékek száma eléri a 150-160-at. Az akcióról saját újság jelenik meg 2 milliós példányszámban. Ezen felül szerveznek az egész hónapra érvényes akciót is, mely körülbelül 30 terméket foglal magában. Mindkét akciótípusban szereplő termékek mindegyike kapható az ország bármely CBA üzletében. Régiós akciók: A CBA régiós központjai külön is szerveznek a hónap első felében akciót. A kedvezményes vásárlási lehetőségekről szintén újság jelenik meg, melyet az adott regionális központ által lefedett területen terjesztenek. Bolti akciók : A boltok majd mindegyike önállóan is szervez akciókat, melyekről az adott üzletben lehet információt kapni.
A központ és a régiós központok szabad mozgásteret adnak a CBA üzleteknek, így az árukészletet a helyi igényeknek megfelelően tudják kialakítani. Másfelől a beszerzés egységesen zajlik, így lehet a legjobb fogyasztói árakat továbbadni a vásárlóknak. A közös akciósrendszer mindig kedvező áron, jó minőségű termékeket foglal magában. A CBA Kereskedelmi Kft. Logisztikai Központja a megnövekedett tárolókapacitással képessé vált a választék további bővítésére, így a szárazáru mellett ma már a hazai és külföldi vevők a szállítóktól beérkező, előre csomagolt húskészítmények, tejtermékek, mirelit áruk, non food termékek közül is választhatnak.
tojás, papírzsebkendő, élelmiszer, mirelit áru, papírtörlő, fém edénysúroló, citrálok, szilvabefőtt, hidegkonyhai készítmények, mirelit áruk, húskészítmény, tejföl, szörpök, húskészítmények, magozott
Sertés, marha, baromfi tőkehúsok, csomagolt és lédig étkezési zsír, valamint egyéb termékek, étkezési olaj, kristálycukor, liszt, cukorkák, csokoládék, kekszek forgalmazásával foglalkozik a kft. Mobil:+36 (20) 922 0643
- BABATI ÉS TÁRSA HÚSFELDOLGOZÓ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, ÖVEGES JÓZSEF U. 29.Húsfeldolgozás, húskészítmények, füstölt áruk forgalmazásával foglalkozunk.
fogvájó, frissentartó fólia, élelmiszer kereskedelem, húsfélék, hús, cba gyufa, citrálok, szénsavas üdítő, zsír, vatta, háztartási takarítóeszköz, hidegkonyhai készítmények, cba fém edénysúroló, cba
Az Európai Uniós tagság, a több éves előkészítő munka és a megvalósult Logisztikai Központ lehetővé teszi, hogy a CBA markánsabban tudjon megjelenni a nemzetközi piacokon. Így nagy tételben tudja értékesíteni a magyar termékeket, ezzel is segítve a hazai kis-, és középvállalkozó beszállító partnereket. A CBA által szervezett akciókban mindig bízhat! Az abban meghirdetett termékek, garantáltan a versenytársakéval összehasonlítva a legkedvezőbb áron kerülnek a polcokra. Az akciós árukínálat mennyiségét is úgy alakítják ki, hogy az lehetőleg az egész akciós időszakban elegendő legyen és ne kelljen azért bosszankodni, hogy a keresett termék már elfogyott az üzletek polcairól.
Telefon/Fax: +36-92-596668 A Mikofami Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. azzal a nem titkolt céllal jött létre, hogy szűkebb értelemben a térség, tágabb értelemben Európa húsfeldolgozó élmezőnyének tagja legyen. A feldolgozó erősségeit, tapasztalt munkatársi köre, előzetesen e területen szerzett szakértelmük, valamint a húsüzem komoly felszereltségi foka adja. Üzemünk a kialakítási fázistól fogva nagy gondot fordít az állategészségügyi - higiéniai, egyéb az ágazatban megkövetelt kötelező érvényű előírások betartására, betartatására, továbbá üzemünkben hivatalos állatminősítési pont működik. ...
A CBA mindennapi sikeres működését több mint 10 hazai regionális központ biztosítja, melyek különböző tulajdonosok birtokában vannak. A központok nagyjából egy-egy megyényi területet fednek le. A régiók feladata: nagykereskedelmi raktárat üzemeltessenek és területükön gondoskodjanak a hálózat üzletszámának gyarapításáról, azok koordinálásáról, információval történő ellátásával. A CBA jövőbeni célja továbbra is a vásárlók legteljesebb kiszolgálása a lehető legkedvezőbb feltételek mellett. Minden intézkedés ezt a törekvést kívánja szolgálni.
cba élelmiszer üzlet, üzlethálózat, teaízesítők, tejtermék, szemeteszsák, szilvabefőtt, zöldség, húskészítmények, háztartási cikkek, non food termék, élelmiszer üzlet, mirelit áru, fogvájó, kenyér,
pékáru forgalmazás, edénysúroló, öngyújtó, cba fém edénysúroló, háztartási törlőkendő, frissentartó fólia, húskészítmények, húskészítmény, tej, papíráru, alkoholmentes italok, cba élelmiszer üzlet,
A CBA megalakulásától kezdve olyan beszerzési és értékesítési társulásként működik, amely 100%-ban magyar tulajdonosi körrel büszkélkedhet, mely manapság unikumnak számít. A vásárlók értékelték, hogy a CBA üzletekben minden őértük történik, így igényelték az üzlethálózat további folyamatos bővítését.
kenyér, cba diszkont áruház, élelmiszer kereskedelem, cba, citrálok, mirelit áruk, háztartási cikkek, edénysúroló, cba mosogatószivacs, húskészítmény, húsfélék, zsír, hidegkonyhai készítmények, cba
A CBA Cent-hálózat a nagyon kedvező fogyasztói árak biztosítását tartja elsődlegesnek, ugyanakkor a magas minőséget is szavatolni kívánja. Cél a magyar piacon egy merőben újszerű diszkontkategória meghonosítása.
...
