MÁRKAKÉPVISELET ZALAEGERSZEG
24 találat MÁRKAKÉPVISELET kulcsszóra ZALAEGERSZEG településen
- KISS-GERENCSÉR AUTÓHÁZ KFT.-CHEVROLET KISS-GERENCSÉR
ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, HOCK JÁNOS ÚT 96
5 csillag 2 vélemény alapjánA Kiss-Gerencsér Autóház sikertörténete 1993. nyarán indult, amikor is meglévő hűtőberendezéseket forgalmazó szervizünknek új telephelyet kerestünk, de szerettük volna ezt összekötni valamilyen autómárka képviseletével. Az Opel Magyarország ebben az időszakban keresett Zalaegerszegen partnert, így mivel az előírt feltételeknek maximálisan megfeleltünk, még az év nyarán aláírtuk a márkaképviseleti szerződést.
Honda Zalaegerszeg :Globális szemléletmódunkat fenntartva arra törekszünk, hogy a legmagasabb minőségi színvonalú termékeket elérhető áron értékesítsük világszerte. Társaságunk 1993 májusában kezdte Márkakereskedői és Márkaszerviz tevékenységét, mellyel akkor a magyarországi HONDA hálózat 12. Márkaképviselete nyílt meg. Már ez is több mint tízéves pályafutást mutat, azonban a szerviztevékenység ennél még nagyobb múltra tekint vissza cégünk életében. 1993-ban megépült autószalonunk és szerviztevékenységünk biztosította az akkori feltételeknek megfelelő működést, azonban továbbfejlesztésük gyorsan szükségszerűvé vált. 96-ban új szervizrészleget, egy négybeállós szervizt és külön karosszérialakatos műhelyt építettünk. A szerviz nyitvatartása: Hétfőtől-Péntekig: 7-15 Tel: 92/503-675
- AUTÓ FATÉR KFT.-SKODA MÁRKAKÉPVISELET
ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, HOCK JÁNOS ÚT 65.
5 csillag 1 vélemény alapjánAz Autó Fatér Kft 1993-ban alakult. 1994-től látja el a Skoda személygépjárművek Zala megyei képviseletét. 2000 tavaszán egy új, korszerű, minden igényt kielégítő szalonba költözött, ahol jelenleg is megtalálható.
autókereskedés, kiskereskedő, nagykereskedő, szolgáltató, autó, autókereskedelem, márkaképviselet, márkakereskedés, autóipar, autóipari, üzletág
márkakereskedés, autó, autóalkatrész, márkaképviselet, autókereskedelem, autómentés, haszongépjármű, gépjármű, autószerviz, szerviz, autószalon, gépjárműalkatrész, autókereskedés, kiskereskedő,
Cégünk autók értékesítésével és teljes körű szervizelésével foglalkozik. Szántó János 1974-ban indította el autójavító vállalkozását Zalaegerszegen, 5 fővel.Folyamatosan bővülő szolgáltatások és tárgyi feltételek jellemezték ebben az időben a jelenlegi cég elődjét. 1992-ben bővült a szolgáltatások száma. Az illetékes Közlekedési Felügyelettől a környezetvédelmi vizsgálat végzésére vonatkozó engedély került megszerzésre illetve nyugati autó alkatrész kereskedelem és Q1-es gyorsszervíz is megkezdte működését.
A Mobil Péter Kft 100%-ban Péter György tulajdonában áll. A tulajdonos 1968-tól magánvállalkozóként 41 éve már, hogy autók javításával, szervizeléssel foglalkozik és 1990-től Bosch szervizt, 1995-től pedig hivatalos Mercedes-Benz márkaszervizt üzemeltet. 1998-tól pedig a Mercedes tehergépkocsik hivatalos szervizelését is végzi. Cégünk kibővítette tevékenységét minden típusú személy és tehergépkocsi teljes körű javításával, szervizelésével. Vállaljuk továbbá a helyszínen történő műszaki vizsgáztatást és környezetvédelmi vizsgálatot minden típusú személy- és tehergépkocsin, utánfutón, vontatón. Több, mint 41 éven át arra törekedtünk, hogy az ügyfeleinknek mindig a legjobb minőséget és szolid árakat biztosítsunk. Reméljük, hogy amennyiben meglátogatja cégünket és igénybe veszi szolgáltatásainkat, megtapasztalhatja mindezt, és örömmel tér vissza hozzánk. Szervizügyelet: + 36 30 643 9096
Autószerviz
3d, mérés, leica, képviselet, mitutoyo mérőműszer, hosszmérőeszköz, kalibrálás, geodéziai mérőeszköz, kereskedelem, anyagvizsgáló készülék, anyag, vizsgálat, roncsolásos, roncsolásmentes,
Cégünk GPSekkel, Traffipax előjelzőkkel, Lézerblokkolókkal, kereskedik, valamint kézi autómosással ésautóápolással foglalkozik. Üzletünk, telephelyünkön, Zalaegerszeg belvárosában a Tűzoltósággal szemben lévő egyirányú utca közepén, jobb oldalon található. Nevünk 2003-tól Varázs-Garázs Zala Kft.
KIA személy- és haszongépjárművek márkakereskedése
autószerviz, autó, autóalkatrész, szerviz, márkakereskedés, autókereskedelem, kiskereskedő, szolgáltató, márkaszerviz, gépjármű, autófelszerelés, gépjárműkiegészítő, gépjárműszerviz, autószerelés,
Cégünk hivatalos Citroen márkakereskedés.
Cégünk hivatalos Opel, Chevrolet márkakereskedés és szerviz Zalaegerszegen.
nagykereskedő, kiskereskedő, építőanyagipar, építőanyag, nyílászáró, vakolat, hőszigetelő, márkaképviselet, vakolatok forgalmazása
Nyitvatartás: Szerviz H-P: 08.00-17.00; Szo: 08.00-12.00 Mitsubishi Márkaszerviz szolgáltatásai: - Márkaszerviz, garanciális és azt követő gépkocsijavitás-szervizelés - Alkatrész értékesités - Tartozék értékesités, beépités - Zöldkártya, minden tipus Otto és Diesel motoros járművekre - Kijelölt műszaki vizsgálóállomás, minden tipus műszaki vizsgáztatása 3, 5 t össztömegig Személygépkocsik, Tehergépkocsik, Utánfutók, Lakókocsik, . - Karosszéria javitás - Autófényezés - Biztositási kárrendezés, teljes ügyintézés átvállalásával - Gépkocsiszállitás - Bérautó szolgáltatás - Minden más tipusu gépkocsi javitása szakszervizünkben Aszisztancia szolgálat: +43 1 52503 6524, 06/40/188-188
Renault típusú személy és kistehergépkocsik forgalmazása Használt gépkocsi beszámítása és értékesítése Banki hitelügyintézés Szeriz
A Szabó és Fia Kft. történetének eddigi 16 éve alatt számos ilyen esemény történt. - 1993-ban nyitottuk meg Zalaegerszegen márkakereskedésünket, a jogelődként működő családi vállalkozás azonban már 1978. óta foglalkozik gépjármű-javítással.
Cégünk hivatalos TOYOTA márkakereskedés és szerviz.
A Göcsej Autóház Kft alapítását követően 2004. január 1-től Zalaegerszegen a Zala Plaza-ban kezdte meg működését, mellyel egy időben elkezdődött egy zöldmezős beruházás 5 hektáron Zalaegerszeg határában. Az építkezés rekord ütemmel haladva 2005. év elején elkészült az ország egyik legnagyobb Volkswagen márkakereskedése, mely teljes egészében megfelel a gyár által támasztott követelményeknek. 2005. március 7-én ünnepélyes keretek között közel 250 meghívott vendég jelenlétében, hatalmas show műsorral hivatalosan is megnyitotta kapuit a Göcsej Autóház Kft, mint a Porsche Hungaria Kft hivatalos Volkswagen márkakereskedője.
- VODAFONE MAGYARORSZÁG ZRT. - ZALAEGERSZEGI MÁRKAKÉPVISELET
ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, KOSSUTH L. U. 32.1270 (Vodafone hálózatából, belföldről díjmentesen hívható). 2007január 1. Beck György lett a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója.június 1. A Vodafone Magyarország elindította a 3, 5G szélessávú mobilinternetes szolgáltatását (maximális letöltési sebesség 1, 8 Mb/s, feltöltési sebesség 384 kb/s).október 25. A Vodafone Magyarország támogatási szerződést írt alá a Magyar Vízilabda Szövetséggel és Kásás Tamással. A Vodafone Magyarország névadó szponzora lett a férfi Magyar Kupának, a 2008. februári női nemzetközi tornának és a Sulipóló-sorozatnak. november A Vodafone bevezette a Vodafone Connect Roaming napi tarifát.november 21. Első alkalommal adták át a Junior Prima díjakat, amelynek keretében a Vodafone magyar oktatás és köznevelés kategóriában ismert el 10 fiatal tehetséget.
DAF és IVECO haszongépjárművek javítása
autókereskedés, szolgáltató, kiskereskedő, autó, autószerviz, autókereskedelem, márkaszerviz, gépjármű, autófelszerelés, vizsgáztatás, haszongépjármű, gépjárműkiegészítő, hitelügyintézés,
Az Autó Lábodi Kft. weboldala SEAT márkakereskedés és használtautó kereskedés.SEAT gépjárművek kereskedelme, használt gépkocsik értékesítése, gépjárművek szervize, tartozék és alkatrészkereskedelem, teljes körű biztosítás és hitelügyintézés
