ZENE
Több mint 500 találat ZENE kulcsszóra
Együttes, zenekar
Foddy és Firpo együtt szolgáltatják a zenét a szórakozni vágyó közönségnek.
A Hello Kids Zenekar zenével foglalkozik.
Jelenlegi felállásunk a következő: Kovács Attila: ének Mátyás Szabolcs: szólógitár Pálfi Balázs: billentyűs hangszerek Czudor Gyula: basszusgitár Fercsi: dobok
A Gável testvérek 1997 óta írnak dalokat, illetve mutatják be azokat koncerteken. Dalok, amelyek Isten és ember kapcsolatát éneklik meg.
Zenekar.
DISCO HARTA Minden Pénteken 22 - 05
Az 1985-ben alakult Hot Jazz Band napjainkra Magyarország egyik legsikeresebb professzionális zenekarává vált.
Zenekar,
A Fánk zenészei nem ismeretlenek a budapesti klubéletben. A zenekar korábban Pub néven zenélte végig 1997-óta az összes olyan klubot, ahol a minőségi élőzene teret kaphatott.
Go-Free Együttes
A Filharmónia Dél-Dunántúli Koncertszervező és Rendező Kht. rendezvényszervezésel foglalkozik.
A zenekar 2000 nyarán alakult, a felállás azóta is változatlan. Zenénk műfajilag nehezen besorolható, talán leginkább punkos elemekkel tűzdelt rock zenének nevezhető. Egy-két kivételtől eltekintve, csak saját számokat játszunk. 2006-ban szerzői kiadásban jelent meg Besztof Gréteszt Hicc Part II. című albumunk, amely 17 dalt tartalmaz. Bővebb információ a zenekar honlapján található: www.hurkatolto.hu
információszolgáltatás, kultúra, zene, linkkatalogus hu, linkkatalógus, gyűjtemény, mp3, nők, férfiak, linkgyűjtemény, linkgyujtemeny, ződike
A Zurgó Együttes 1993-ban alakult, célunk a moldvai csángó magyarok zenéjének, kultúrájának megismerése és megismertetése.
A Hétrét együttes 1998 nyarán alakult az Őrségben, azaz Hétrétország-ban (Sülyi Péter a névadó). Az ország ezen szöglete mindig is a különböző kultúrák és hagyományok olvasztótégelyének számított. Három ország találkozik itt: Magyarország, Ausztria és Szlovénia.
Fényes György magyarnóta, operett és cigánydal énekes
1995-ben alakultunk a Videoton szervizek megszűnésekor a tatabányai márkaszervizből 3 fővel. Jelenleg már nem javítunk szórakóztató elektrónikai termékeket, hangosító rendszerek javításával foglalkozunk nagy bevásárlóközpontokban.
A Falkafolk együttes a hazai nemzetiségeink, illetve a balkáni népek zenéjével foglalkozik.
A H-599 történelmi rockzenekar zenével foglalkozik.
szórakoztatás, szórakoztatóipar, zene
Várja Önt Zalakaroson, az erdő szélén elterülő Gesztenyés Panzióban és Étteremben, 400 m-re az egész évben nyitva tartó termál-, gyógy- és élményfürdőtől.
- HUNGAROKONCERT - ORSZÁGOS SZÓRAKOZTATÓZENEI KÖZPONT
1068 BUDAPEST, VÁROSLIGETI FASOR 38.
3 csillag 2 vélemény alapjánAz Országos Szórakoztatózenei Központ felajánlja a teljes körű művészközvetítéssel kapcsolatos szolgáltatásait, úgy a világ bármely országába, mint a magyarországi tisztelt megrendelőink részére. Részlegeink: A "Hungarokoncert" mely minden művészeti ágban, export-import-reexport tevékenységet folytat. Továbbá a hazai művészközvetítést végző műsorirodánk: a "Kaleidoszkóp". Repertoárunkon minden műfaj garantált művészi színvonalat képvisel.
"Gallowglass - tradicionális és modern ír világzene"
A Fonó zenekar zenével foglalkozik.
A Gold Boys Band az elmúlt évtizedben kisebb nagyobb megszakításokkal show- és tánczenekarként külföldön turnézott. A zenekar tagjai a külföldi turnék előtt neves hazai együttesekben játszottak (Kormorán, Budapest Ragtime Band, Non-Stop, Wastaps) szakmailag igen magasan képzett zenészek.
Whizz-Bang Zenekar
Lakodalom, bál, családi, vállalati, céges, egyéb rendezvények színvonalas zeneszolgáltatása az ország bármely területén. Rendezvények hangosítása. Karaoke.
A zenekar 2000-es megalakulása óta talán a legütőképesebb felállásban látható és hallható. Aki szereti a dallamos, de súlyos zenét és a sok ének+vokál témát, az most megkaphatja azt, amire régóta várt.
Az együttes 1967-ben alakult Máté Péter kísérő-zenekaraként, valamint a Műszaki egyetem Vásárhelyi Klubjának állandó együtteseként. Ebben a minőségünkben meghatározó szerepünk volt Máté Péter zenei pályafutásának felépítésében, első lemez-, és sikeres rádiófelvételeiben. Hosszabb-rövidebb megszakításokkal végigkísértük Máté Péter pályafutását.
A zenekar 2003-ban ült le, fák alá, asztal köré, ital mellé, megállapodtak, hogy legyenek, hogy legyen. Például koncert egy állóhajón, egy raktárban, kis büdösben, nagy hodályban, ponyva alatt, víz mellett, kisszobában, lábrázva, ábrándosan, mintha élnénk. Lett.
Balatonalmádi-Vörösberényi Csárdánkban eltölthet néhány kellemes órát, vagy egy egész napot is, akár itt töltheti az éjszakát kedves családjával, gyerekei meglovagolhatják Csillagot, a fekete arab paripánkat, Kedvest, a másik gyönyörű lovunkat vagy akár a kis pónit.
- FILHARMÓNIA KELET-MAGYARORSZÁG KHT.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, KOSSUTH UTCA 3-4.
5 csillag 1 vélemény alapjánA Filharmónia Kelet-Magyarország Kht. rendezvényszervezésel foglalkozik.
A Fastforward zenekar először 2001 ősze környékén kezdett működni Szegeden. Az együttes létrehozása Makra Péter ötlete volt.
Cégünk autóalkatrészek értékesítésével foglalkozik, az autóelektronika területén tevékenykedik. Széleskörű, egyedülálló választékban kínálunk hifi és tuning termékeket.
A Húrnyúzó Gitársuli zenevel foglalkozik.
Fúvószenekar
Cigányzenekar
Zenekarunk szívesen vállal koncertezést az ország egész területén, rock kocsmákban, pub - okban, és bármely más élő zenés helyen!
Fúvós Hangszerész Céh
Énekegyüttes, hangszeres kíséret nélkül énekelnek.
Hangosítás: Kül és beltéri rendezvények, esküvők, konferenciák, megnyitók, zenekarok és DJ-k hangosítása prémium kategóriás eszközökkel elérhető áron.
Elsősorban saját (Frankó Dance Fesztivál) zenei nagyrendezvények szervezése jelentette a fő tevékenységi kört, emellett társrendezőként a különböző fesztiválok (Sörfesztivál, Citroën-Nissan Napok, Lecsófesztivál, Céges partnertalálkozók, TESCO megnyitó, Pallasz Tavasz, Csaba Center - Elektroház Napok, Skoda Autószalon megnyitó, Körös Volán Rt. rendezvényei) közreműködőjeként lett ismert a Frankó Produkciós Iroda.
Szeretnénk minél több helyre eljutni, minél több emberhez elvinni dalainkat, a magunk zenei nyelvén így adózva a magyar költészetnek.
Gitárkészités, restaurálás. Elektromos gitárok
Ha vonz a karibi hangulat, akkor se rohanj Kubáig, elég, ha ellátogatsz egy Gyöngyhalász koncertre, ahol garantáljuk a Cuba Libre hangulatot, egy kis latin érzést a szürke hétköznapokban.
A zenekar elsősorban sramli zenét játszik a hagyományos sváb polkáktól a '60-as '70-es évek örökzöld slágerein keresztül a mindenki által jól ismert mulatós nótákon át napjaink melodikusabb zenéjéig.
Happy Singers zenekar
Társművészetek szimbiózisa: a hatáselemek, a dinamikai sokféleség, a műfaji gazdagság összegződése - ez maga a Honvéd Együttes. A társulat ugyanis többféle tagozat egysége: énekkar (Honvéd Férfikar), tánckar (Honvéd Táncszínház), a hozzá kapcsolódó kamarazenekarral, és egy színész-énekes szólista tagozat alkotja a Honvéd Együttest.
Osztálytársakból, iskolatársakból, kalocsai és környékbeli srácokból összeállt egy baráti társaság, akik hivatalosan magalakitották a Fekete Horgony Mc-t.
