ZONE


220 találat ZONE kulcsszóra

  • Díjazott Cég
    BIOSPECIAL KFT
    BÁCS-KISKUN, 6300 KALOCSA, KALOCSÁN, DE AZ EGÉSZ ORSZÁG TERÜLETÉN ELÉRHETŐ!
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (1)

    Varga Ignác vagyok a cég tulajdonosa, és tervezője, amely Kalocsán található, de az egész ország területére, valamint külföldre is gyárt, szállít. Présgépek, darálók gyártásával foglalkozunk, melyek bio anyagokból (szalma, széna, nád, faforgács, kukoricaszár) brikettet, pelletet állítanak elő. Összetett gépsorokat tervezünk, gyártunk egyedi igények szerint is. Vállaljuk termékeink szállítását, összeszerelését, beüzemelését, valamint garanciális szervizelését szakembereink segítségével. Meglévő gépsoraik, gépeik további javítását, karbantartását, szervizelését is vállalni tudjuk. Ha felkeltette ajánlatunk érdeklődését keressen bennünket bizalommal.


  • Díjazott Cég
    DIVAT FASHION
    BÁCS-KISKUN, 6200 KISKŐRÖS, BAJCSY-ZS.29

    Divatfashion.hu REDIAL Kis- és Nagykereskedés webáruház webshop női divatárú hetente új árukészlet.


  • KRÉMUSZ KFT. - TELEKOM PARTNER
    NÓGRÁD, 3060 PÁSZTÓ, FŐ ÚT 105.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A társaság tevékenysége három üzletágra osztható melyek azonos fontosságúak a cég számára. 1. Épület gépészet Víz-, gáz-, fűtésszerelés Egyéb épületgépészeti szerelés, tervezés Mérnöki tevékenység, szaktanácsadás Iparcikk jellegű kis és nagykereskedelem Az épületgépészethez szorosan kapcsolódó ipari és lakossági gázkészülékek berendezések kereskedelme és szervízelése (garanciális és garancián túli) alkatrészek forgalmazása. Egyedi igények szerinti tervezés, kivitelezés és átalánydíjas javítások. Területileg az alkatrész forgalmazás, a kereskedelem és a tervezés kivitelezés országos, míg a szervízelés Nógrád megyére koncentrálódik. 2. Távközlési szaküzlet T-Partner Értékesítés, távközlés technikai kivitelezés és átvevő szerviz Tartozékok, kiegészítők.


  • NET-ZONE INTERNETKÁVÉZÓ
    VESZPRÉM, 8500 PÁPA, RÁKÓCZI FERENC UTCA 3
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    kávézó, kávéház, büfé, drinkbár, dupla kávé, eszpresszó, kávé, kávébár, kávéfőző, kávézás, kávé tejszínnel, cappuccino, vendéglátás, vendéglátó hely, café house, cafe house, internetkávézó, internet


  • FASHION ZONE MODELL ÜGYNÖKSÉG/STAR ZONE BT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4029 DEBRECEN, DOMB U. 1.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A Fashion Zone Modell Ügynökség 1998 májusában alakult Debrecenben. Dinamikusan fejlődő ügynökségünk mára Kelet-Magyarország legismertebb vállalkozásává vált a divat- és szépségipar területén. Nagyságunkat jelzi, hogy az országban talán egyedüli ügynökségként a legjobb feltételeket tudjuk biztosítani azok számára, akik hozzánk jelentkeznek modellnek, fotómodellnek, vagy hostessnek, ugyanis Debrecen belvárosában magunkénak tudhatunk egy 500 nm nagyságú irodával, próbatermekkel, műteremmel és vizsgaközponttal rendelkező divat-központot. Az elmúlt évek során olyan ismert nevek dolgoztak és dolgoznak ügynökségünknél, vagy tőlünk tanulták meg a modell-élet összes fortélyát, mint Kecán Ildikó (Miss Universe Hungary 1998), Tóth Renáta (Miss Universe Hungary 2006), Tóth Szilvia (Look of the Year 2004), Bódy Sylvi, hazánk talán legismertebb fotómodellje.


  • HARDWARE ZONE COMPUTER
    PEST, 2750 NAGYKŐRÖS, SZÁSZ KÁROLY U.7
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    számítástechnika, informatika, számítógépszerviz


  • GILDA MAX - ALLEE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
    1117 BUDAPEST, OKTÓBER HUSZONHARMADIKA UTCA 8-10.

    Zsírégető óra Az óra során közepes intenzitással dolgozunk, hogy pulzusunk a zsírégetéshez szükséges tartományban maradjon. Ehhez 60-70%-os terhelésre van szükségünk. A zsírégető órákon sokszor használunk steplépcsőt, de akár eszközök nélkül is dolgozhatunk. Ez az óratípus bárkinek ajánlott, kezdők is bátran részt vehetnek rajta. Alakformáló jellegű órák Több óratípus közül is választhatunk, ha izmainkat szeretnénk feszesíteni, formálni. Az órák során változatos eszközöket használunk (pl. súlyzó, gumikötél, body ball, steplépcső), hogy a test fontosabb izomcsoportjait jól átmozgassuk. Az óra felépítése többféle lehet, a has-láb-popsi óra során csak kritikus részekre koncentrálunk, a body ball órán pedig minden gyakorlatot egy speciális labda segítségével végzünk. Ezek az órák bárki számára ajánlottak.


  • GILDA MAX - RÉCSEI CENTER
    1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 6

    Zsírégető óra Az óra során közepes intenzitással dolgozunk, hogy pulzusunk a zsírégetéshez szükséges tartományban maradjon. Ehhez 60-70%-os terhelésre van szükségünk. A zsírégető órákon sokszor használunk steplépcsőt, de akár eszközök nélkül is dolgozhatunk. Ez az óratípus bárkinek ajánlott, kezdők is bátran részt vehetnek rajta. Alakformáló jellegű órák (kondi, has-láb-popsi, labdás órák) Több óratípus közül is választhatunk, ha izmainkat szeretnénk feszesíteni, formálni. Az órák során változatos eszközöket használunk (pl. súlyzó, gumikötél, body ball, steplépcső), hogy a test fontosabb izomcsoportjait jól átmozgassuk. Az óra felépítése többféle lehet, a has-láb-popsi óra során csak kritikus részekre koncentrálunk, a labdás órán pedig minden gyakorlatot egy speciális labda segítségével végzünk. Ezek az órák bárki számára ajánlottak.


  • WWW.DIVATPLAZA.HU
    1154 BUDAPEST, DAMJANICH UTCA 92

    Cégünk Webáruház keretén belül végzi tevékenységét! Kínálatunk női ruházati termékek forgalmazása, hetente megújuló kínálat, fiatalos, trendi ruhák, cipők, táskák, felsők, pulcsik, alkalmi ruhák, fürdőruhák, termékek, Redial, termékek www.divatplaza.hu


  • FIELD ZONE
    1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS U. 2.

    A terepmunkák során komplex szolgáltatást nyújtunk. A cég együttműködésének alapja minden egyes megbízás során az adatvédelem és a titoktartás. Országos Hálózat Precizitás, rugalmasság, együtt gondolkodás 350 fős országos kérdezőbiztosi hálózatot, 17 területi instruktoron keresztül irányítunk és ellenőrzünk. A hálózat gyakorlatilag képes az egész ország területi lefedésére.



  • CHICKEN ZONE
    1069 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3


  • SILVER ZONE VÁLLALKOZÁSVÉDELMI KFT.
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, KOSSUTH LAJOS U. 78.

    Tevékenységeink: Kintlévőségkezelés, Cégvédelem, Élőerős őrzés, személyvédelem, Gazdasági tanácsadás.


  • 3D látványtervezés - Épület, középület, családi ház, lakópark, belső tér 3d látványának készítése


  • GEO-ZONE MÉRNÖKI KFT.
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, BUDAI ÚT 62.

    geodézia, mérnöki, tevékenység, földmérés, tervezés


  • PHISIO ZONE TEST-FORMA-EGÉSZSÉG STÚDIÓ
    PEST, 2440 SZÁZHALOMBATTA, KODÁLY ZOLTÁN SÉTÁNY. 6.

    szolgáltató, kozmetika, szépségápolás, zsírégetés


  • WIL-ZONE TANÁCSADÓ IRODA
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2509 ESZTERGOM, HŐTÁV U. 59.

    szolgáltató, mérnöki, szolgáltatás, iroda, folyamatirányítás, irányítástechnika, szaktanácsadás


  • MAGYAR TELEKOM NYRT. - SZÉKESFEHÉRVÁR T-PONT
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, ADY ENDRE UTCA 1

    t-home, sagem, apple, mobil internet, t-mobile, hívásértesítő, internetszolgáltatás, mobilszolgáltató, videohívás, utasbiztosítás, optinet, nokia, future zone, internet, kommunikációs szolgáltató,


  • MAGYAR TELEKOM NYRT. - CORVIN SÉTÁNY T-PONT
    1082 BUDAPEST, FUTÓ UTCA 37-45.

    vezetékes hálózatok, laptop net, vezetékes hálózat, kábeltelefon, sat tv, mobil tv iphone, t mobile, video telefonálás, mobil tv, sms, telefonkártyák, videohívás, t systems, mobiltelefon, kábel tv,


  • MAGYAR TELEKOM NYRT. - ÁRKÁD T-PONT
    1106 BUDAPEST, ÖRS VEZÉR TERE 25

    future zone, készülékbiztosítás, telekommunikációs szektor, vezetékes hálózat, video-telefonálás, kábel tv, sms, laptop-net, tudakozó szolgáltatások, telefonkártyák, mobil hálózatok,


  • PHÖNIX B.R.V. KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3600 ÓZD, BOLYKY TAMÁS U.44.

    Herstellung, Entwicklung und Vertrieb von Füllstandmessgeräten für Flüssigkeiten, INCATRONIC, ANALYTEC, Systemelemente


  • TELESHOP KFT. - T-MOBILE PARTNER
    VESZPRÉM, 8400 AJKA, SZABADSÁG TÉR 9/A
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    konferencia hívás, mms, vezetékes hálózatok, kábel tv, iwiw a mobilon, hívásértesítő, blackberry, t-mobile, mobilparkolás, vezetékes hálózat, telekommunikáció, digitális telefon, telefonkártyák,


  • GRETA NŐI DIVATÁRU
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3780 EDELÉNY, TÓTH ÁRPÁD U4
    Képek (6)

    Tavaszi kollekcio már megérkezett! Mayo Chix, Warp Zone, Rouge, Misso, Rensix felsők, nadrágok, zakók, táskák, övek, kiegészítők Mindd egy helyen!! Folyamatosan Újuló árukészlettel várjuk új és régi vevőinket!


  • konferencia hívás, mobiltv, optinet, kommunikációs szolgáltató, iptv, mms, mobilszolgáltató, kábel tv, sat tv, hívásértesítő, my t-home, mobil tv, online ügyintézés, t-mobile, otthonőrző, t-home,


  • PHONE ZONE KFT.
    1133 BUDAPEST, KÁRPÁT U. 9.

    Telefonok Gyári tartozékok Multimédiás kiegészítők Képernyővédő fólia PDA Notebook


  • CAN-TEL EAST KFT. - TELEKOM PARTNER
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4700 MÁTÉSZALKA, KÁLVIN TÉR 7.

    kábel tv, video-telefonálás, távközlési cég, telefonkártyák, konferencia-beszélgetés, konferencia hívás, mms, telekommunikációs szolgáltató, mobilkommunikáció, telekom, önmegfigyelő biztonsági


  • gördeszka, kiskereskedelem, nagykereskedelem, sportruházat


  • GLS HUNGARY KFT-MOBIL ZONE-CSOMAGFELADÁS
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, FŐ TÉR 20

    Mobil elérhetőségünk: (06) 20!4000-075 Magyarországon minden városban és településen a csomagokat a felvételt követő munkanapon kézbesítjük. A GLS Hungary szívesen vállalja, hogy Megbízóival közös projekteket dolgozzon ki az új piaci lehetőségek kiaknázására.


  • NEW-TONE.HU
    1025 BUDAPEST,

    A new-tone klub - erotikus mobiltartalmak megosztása - tehetség és pénz 1 helyen! Használd ki az előtted álló lehetőséget! Regisztrációddal és tartalmaid feltöltésével a new-tone klub tagja lehetsz. Mások egyedi erotikus mobiltartalmát nézheted, vagy megoszthatod sajátodat. New-Tone Club - erotikus mobil tartalmak értékesítése, kereskedelme Európában. A http://www.new-tone.hu népszerű, nagyszabású, felnőtt közösségi hálózat. +18-as, laza, pörgős, jövedelmező és kreatív szolgáltató, megosztó, közösségi, oldal. Saját műsorodat, klippedet, előadásodat, itt eladhatod. Eladott mobil tartalmaidért cserébe folyamatosan jövedelemhez jutsz. A széfed tartalmát belépésedet követően a SZÉF menüpontban ellenőrizheted, innen indíthatod kifizetési kérésedet is. Egyéni bemutatkozásodat, erotikus műsorodat, filmedet, szex-klipedet, vagy csak bájos hangodat, most és itt eladhatod!


  • H-ZONE KFT
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, VÁROSMAJOR U 1

    Cégünk adósok felkutatásával, pénzügyi viták rendezésével, szerződéskötési tanácsadással foglalkozik.


  • BIKE ZONE GÖDÖLLŐI KERÉKPÁROS EGYESÜLET
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, DÓZSA GYÖRGY ÚT 1-3.

    Sportegyesület


  • DRW-ZONE INFORMATIKAI FEJLESZTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    BARANYA, 7624 PÉCS, BUDAI NAGY ANTAL U. 1.

    Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft.


  • ZALA HORGÁSZBOLT
    PEST, 2440 SZÁZHALOMBATTA, CSENTERICS SÁNDOR U. 3

    Jól felszerelt horgászbolt az állandó melegvízű kedvelt horgászhelyünk megközelítése felé! Itt megtalálható mi szem szájnak ingere (főleg halak) Kérésre a tulajdonos ki segítőkész és hozzáértő bármit a boltba rendel nepokon belül! Az állandó árúkészlet


  • IDEA ZONE HUNGARY KFT.
    1162 BUDAPEST, ÁKOS UTCA 9

    szolgáltató, grafikai, stúdió, grafika, reklámgrafika, arculattervezés, webdesign, csomagolóeszköz


  • NÍVÓ KERESKEDELMI KFT. - TELEKOM PARTNER
    ZALA, 8360 KESZTHELY, FEJÉR GYÖRGY U. 2.

    .


  • WARB ZONE
    HEVES, 3283 TARNAZSADÁNY, SZABADSÁG. ÚT. 22

    kereskedelmi munkában dolgozom.


  • MAGYAR TELEKOM NYRT. -T-PONT 2-ÁRKÁD GYŐR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9027 GYŐR, BUDAI ÚT 1.

    T-Pontot Földszinten találja. További telefonszámunk: 96/400-099


  • MULTI-ZONE KFT.
    1119 BUDAPEST, PETZVÁL JÓZSEF UTCA 9/D.

    Multizone Kft a Rendezvényszervezés és kapcsolódó oktatás és klasszikus protokoll mellett a BTL szekciókon belül a stratégia tervezéstől az operatív végrehajtásig, kreatív tervezés és nyomdai anyagoktól a promóciók, hosztesszek, promóterek merchandiserek és monitoring biztosításán keresztül munkaerő közvetítéssel és kölcsönzéssel valamint komlett humán managementtel foglalkozik


  • DANGER ZONE PAINTBALL KLUB
    PEST, 2612 KOSD,

    Baráti társaságokat várunk akik szeretik a kihivást és az aktiv kikapcsolódást "Akit ma fenékbelőhetsz ne halaszd holnapra" 2x5 fős csapatok jelentkezését várjuk!


  • ZONE COMPUTER KFT.
    1114 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 9.

    szoftver készítés, szoftverfejlesztés, számítástechnika, számítástechnikai hálózatépítés, számítástechnikai kiskereskedelem, internet, informatika


  • MOFO HUNGARY KFT. - ZONE
    1117 BUDAPEST, BUDAFOKI ÚT. 64.

    1989-ben lépett az Only Kft. a 2 játékossal felálló magyar gördeszka piacra. A Street Style és az Only kezdeti ádáz "harca" a Street Style megszűnésével alábbhagyott, de a verseny sokat tett a sportért. Volt pálya, versenyek, utazások, bemutatók... Az akkor létező összes jelentős piaci szereplő cég az Only disztribúciójában volt. Powell Peralta, New Deal, Vans. 1999-ben az Only Kft Mofo Hungary néven folytatta és megkezdte az környékbeli országokban a terjeszkedést. A Zone Kft jó néhány sikeres évet zárt, ez után a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy külön folytatják. Így történt meg az, hogy a Speed boltok és a The Lab ma már ugyanazzal a háttérrel dolgozik és hamarosan a Zone is újjászületik! Új idők, új tervek, új weboldal.de a régi csapat és a régi márkák maradtak... Vans, etnies, Oakley, Eastpak, éS, emerica, és természetesen a régi hardware márkák mellett hamarosan meglepetések...


  • SPORTCAFÉ ÉS TEABÁR
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2890 TATA, ADY ENDRE ÚT 75

    Tatán a baji elágazónál SporCafé és TeaBár.Sportközvetítések, élménybeszámolók, wifi zone, kávék, teák, sörök, vízipipa.


  • E-ZONE WEB STUDIO
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK, CSORDAHEGY KÖZ 8

    Színvonalas weboldalak ( honlapok ) fejlesztése kedvező áron.


  • RELAX ZONE
    BÁCS-KISKUN, KECSKEMÉT, _
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    __


  • szolgáltató, webdesign, weboldalkészítés, weblaptervezés, webfejlesztés


  • ásványvíz adagolók forgalmazása, ballonos ásványvíz házhozszállítás


  • Mágánnyomozás Személy és vagyonvédelem Adatvédelem Escort Szervics Tajkaritás


  • BALLOON ZONE KFT. - EGER
    HEVES, 3300 EGER, FRANK TIVADAR UTCAI ÜZLETSOR 3 SZÁMÚ ÜZLET
    Képek (1)

    Léggömbdekorációkat vállalunk születésnapra, névnapra, farsangi bálokra, esküvőkre, felnőtt-gyerek partikra, iskolai rendezvényekre, szilveszterre, céges bulikra, bármilyen különleges alkalomra vagy rendezvényre. Amennyiben termékeink, szolgáltatásaink felkeltették érdeklődését, kérdése, kérése van, vagy ajánlatot szeretne kérni, keressen az elérhetőségeinken. Reméljük Önt is megrendelőink között üdvözölhetjük. Üzletünk: Egerben az Agria Park első emeletén található. Telefon: +36 36 515 050; +36 30 855 9769


  • MAXMÉDIA KFT. - TELEKOM PARTNER
    VAS, 9900 KÖRMEND, RÁKÓCZI FERENC UTCA 15.

    A kft. tevékenységi köre - a megbízók igényeit követve - fokozatosan nyerte el a jelenlegi sokszerűségét, folymatosan bővítve szolgáltatási körét: - egyedi igény szerint számítógép konfigurációk összeállítása; - számítástechnikai eszközök, kellékek, alkatrészek, laptopok forgalmazása; - számítógépek javítása, karbantartása, bővítése; - irodatechnikai eszközök és berendezések forgalmazása; - számítógépes hálózatok tervezése és kivitelezése; - meglévő hálózatok bővítése, optimalizálása, üzemeltetése és karbantartása; - monitorok, nyomtatók és szünetmentes áramforrások javítása; - operációs rendszerek, felhasználói programok forgalmazása; - APEH engedélyes pénztárgép értékesítése és szervízelése; - biztonsági megfigyelőrendszerek kiépítése; - T-Online partnereként internet és ADSL szolgáltatás értékesítése.


  • WESTCOM GSM KFT. TELEKOM PARTNER
    CSONGRÁD, 6720 SZEGED, FEKETESAS U. 14.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Értékesítés: T-HOME, T-MOBILE. Ügyfélszolgálat:T-HOME, T-MOBILE. Szerviz:T-MOBILE. Vállalati ügyfélkezelés:T-SYSTEMS www.westcom.hu


  • SILVER ZONE BT.
    PEST, 2146 MOGYORÓD, GÖDÖLLŐI ÚT 18.
    Rating 33 csillag 2 vélemény alapján

    Cégünk, a Silver Zone Kft. gazdasági védelemmel és üzleti tanácsadással foglalkozó dinamikusan fejlődő vállalkozás. Felkészült szakembereink és tanácsadóink hosszú évek tapasztalatával felvértezve állnak az Ön rendelkezésére.


12345